2012. március 24., szombat

Sültcsirke zöldséglepénnyel és zöldborsmártással


A mártást már egy ideje ki szerettem volna próbálni, és mivel most kaptam egy nagyobb adag zöldborsot, így lehetőségem is nyílt rá. A zöldségeslepény mellől meg mindig is hiányoltam valami kis mártogatóst.
Hozzávalók: (2 adag)
2 szelet csirkemellfilé
olaj
2 nagyobb burgonya
2 sárgarépa
1 cukkini
1 tojás
3 gerezd fokhagyma
liszt
bors
1 marék zöldbors
kb. 2,5 dl hús- vagy zöldségalaplé
1 dl tejszín
Elkészítés:
A csirkemellfiléket enyhén sózzuk, borsozzuk, majd a sütőben 180 fokon megsütjük. A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, majd egy nagy tálba reszeljük őket. Belereszeljük a fokhagymagerezdeket is, majd hozzáadjuk a tojást, és annyi lisztet, amennyitől szépen összeáll a massza. Ekkor egy magas falú serpenyőben olajat melegítünk (kb. egy ujjnyit), majd amikor már felforrósodott, egy-egy kanálnyit teszünk bele a masszából, amit a kanál segítségével kis lepényekké is formázunk. Amíg a lepények sülnek, melegítsük fel az alaplét. Közben egy edénybe tegyünk egy evőkanálnyi olajat, és szórjunk bele kb. egy maréknyi zöldborsot, és addig melegítsük, amíg a bors el nem kezd pattogni. (ezért az edényre mindenképp tegyük rá a tetejét!) Ekkor adjuk hozzá az alaplét, és főzzük össze a borssal addig, amíg egy kicsit be nem sűrűsödik, majd adjuk hozzá a tejszínt is, és ha kell, egy kicsit sózzuk meg. A csirkét akár csíkokra szelve is találhatjuk.

2012. március 1., csütörtök

Penne csirkehússal és cukkinival


Könnyű tavaszi ihletésű étel a tavaszias napokra.
Hozzávalók: (2 adag)
2 nagyobb csirkemellfilé (kb. 300 gramm)
250 gramm olasz tészta (jelenleg penne)
1 nagyobb vagy 2 cukkini (ízlés szerint)
3-4 gerezd fokhagyma
fél citrom leve
1 szelet bacon csíkokra vágva (opcionális)
olívaolaj
bors
Elkészítés:
Főzzük a tésztát al dentére. Közben szeljük a cukkiniket minél vékonyabb karikákra, majd kevés olajon enyhén sózva pirítsuk meg őket. A csirkemellet vágjuk kockákra, sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben olívaolajon süssük meg. Egy másik serpenyőben pirítsuk meg kevés olajon a bacont, majd adjuk hozzá a megtisztított, és apróra vágott foghagymát és a fél citrom levét (esetleg egy kevés citromhéjat is reszelhetünk bele), majd az egészet főzzük össze egy picit. Ha mindennel elkészültünk, már csak annyi a dolgunk, hogy az összes hozzávalót egy tálba tesszük, és jól összeforgatjuk.