2013. december 25., szerda

Gingerbread

Az idei karácsonyi projekt.

Hozzávalók:
 
5 csésze liszt
225 gramm vaj
1 csésze cukor
1 csésze melasz
1 nagy tojás
1 evőkanál fahéj
1 evőkanál gyömbér
1/2 teáskanál szegfűszeg
1/2 teáskanál őrölt ánizs
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só

Cukormázhoz:

 
2 csésze porcukor
kb. 5 evőkanál tej
1 evőkanál vaníliaaroma


Elkészítés:
 
A vajat a cukorral és a fűszerekkel keverjük simára, majd adjuk hozzá a tojást és a melaszt is. A lisztet a szódabikarbónával és a sóval összekeverjük és ezt a vajas keverékhez adagoljuk. Addig gyúrjuk amíg a massza el nem válik a táltól. Ezután minimum 1 órára hűtőbe rakjuk a tésztát pihenni (akár egy egész éjszaka is benn maradhat). A sütéshez sütőt  melegítsük 180 fokra. A tésztát nyújtsuk kb. 0,5 - 1 cm vastagságúra és szaggassuk ki tetszőleges formájúra. A mézeskalácsokat kb. 8 - 10 percig süssük úgy hogy az idő felénél megfordítjuk őket. Ha kihűltek cukormázzal díszíthetjük őket amihez csak simára kell keverni a fenti alapanyagokat.

2013. szeptember 2., hétfő

Ricottás-spenótos tagliatelle


Avagy idézzük fel a nyár emlékeit.
Hozzávalók: (2 személyre)
kb. 200 - 250 gramm száraz tojásos tagliatelle
100 gramm ricotta
kb. 200 gramm bébispenót
fél deciliter tej
3 gerezd fokhagyma
bors
szerecsendió
olívaolaj
Elkészítés:
Tegyünk fel a tésztának sós vizet forrni és amikor már felforrt tegyük bele és főzzük al dentére. Én most sima és spenóttal színezett tagliatelle keverékét használtam, de egy féléből is tökéletes lesz. Közben bőven van időnk elkészíteni a szupergyors mártást. Tisztítsuk meg majd szeleteljük vékonyra a fokhagymát és enyhén pirítsuk meg egy kevés olajon. Adjuk hozzá a ricottát amit lazítsunk fel a tejjel (esetleg tejszínnel) és fűszerezzük ízlés szerint. Pár perc múlva készen is van. Ekkor adjuk hozzá a megfőzött tésztát és a megmosott spenótleveleket és keverjük jól össze. Tálalhatjuk is.

2013. augusztus 15., csütörtök

Spaghetti kagylós mártásban


Az egyik kedvenc tésztaételem a repertoáromból.
Hozzávalók: (2 személyre)
250 gramm spaghetti
kb. 300 gramm kagylóhús
3 gerezd fokhagyma
10-15 szem koktélparadicsom félbevágva
1 kisebb csokor petrezselyem felaprítva
kb. 0,5 deciliter fehérbor
olívaolaj
bors
cayenne bors
Elkészítés:
A tésztának tegyünk fel egy nagy lábosba sós vizet forrni. A lobogó vízbe tegyük bele a spaghettit és főzzük al dentére. Közben a fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra, majd az olajban óvatosan pároljuk meg, figyelve hogy túlzottan meg ne barnuljon. Adjuk hozzá a kagylóhúst is (ha fagyasztottat használunk nem szükséges előtte kiolvasztani), aztán pár perc múlva öntsünk hozzá egy kevés fehérbort illetve fűszerezzük is. Főzzük a kagylókat puhára, utána adjuk hozzá a paradicsomot is és főzzük még 1-2 percig, de ügyeljünk hogy a paradicsomok egyben maradjanak. Én jelenleg sárga és koktélparadicsomot vegyesen használtam, de egy fajtából is finom lesz. Végül zárjuk le a mártás alatt a gázt, keverjük össze a tésztával majd szórjuk meg a petrezselyemmel amiből néhány levelet tegyünk félre a tálaláshoz. Ezzel el is készültünk, már csak a tálalás van hátra.

2013. június 13., csütörtök

Lazac spárgával és sáfrányos mártással


Egy újabb szuper könnyű, mutatós lazacos recept.
Hozzávalók: (2 személyre)
2 szelet lazac (kb. 250 gramm)
kb. 250 gramm spárga
1 dl tejszín
2 csipet sáfrány
bors
bazsalikom
olívaolaj
Elkészítés:
Kezdetnek a sáfrányt áztassuk be egy kevés vízbe. Nem kell belőle sok, mivel meglehetősen erős aromája van. A lazacot sózzuk, borsozzuk majd szórjuk meg egy kevés bazsalikommal és dörzsöljük be egy kicsi olajjal. 160 fokos sütőben süssük 10-15 percig. A spárgának tegyünk fel sós vizet forrni, közben tördeljük le a száraz végeit. Forró vízben blansírozzuk néhány percig. Ezután szűrjük le, de a főzővízből tegyünk félre egy fél csészényit. Már csak a mártás van hátra, ami nagyon gyorsan elkészül. A tejszínt forraljuk össze a beáztatott sáfránnyal és adjuk hozzá egy kevéske sót és borsot is. Ha túl sűrű lenne lazítsuk fel egy kevéssel a főzővízből. Most már csak a tálalás van hátra.

2013. május 2., csütörtök

Lazac meleg spenótos lencsesalátával

Az elmúlt időben ismét felfedeztem ezt a régi kedvencemet.
 
Hozzávalók: (2 személyre)
2 szelet lazac (kb. 250 gramm összesen)
kb. 3-4 marék száraz lencse
1 pohár (250 ml) víz
150 gramm friss spenót
3 evőkanál borecet
2 evőkanál olívaolaj + egy kevés a hal sütéséhez
bazsalikom
bors
cayanne bors
Elkészítés:
A sütőt kapcsoljuk be 160 fokra, a halat sóval, borssal, bazsalikommal és egy nagyon kevés cayenne borssal ízesítjük, majd egy kicsi olajjal meglocsolva tegyük be sülni nagyjából 10 percre. Közben el is készíthetjük a salátát. A lencsét alaposan megmossuk, majd a vízben puhára főzzük. Levesszük a gázról és amíg még meleg hozzáadjuk a szintén megmosott spenótleveleket, hogy csak enyhén fonnyadjanak meg. Végül sóval, borssal, ecettel és olívaolajjal ízles szerint ízesítjük aztán tálaljuk.

2013. február 18., hétfő

Húsos lasagne


Jó, lehet ez most így egy kicsit unalmasnak hangzik, mondván: „ilyent mindenki tud”, de az is igaz hogy kevés siralmasabb van egy száraz, ízetlen lasagne-nál. A jó lasagne elkészítése valóban időigényes, de megéri a fáradtságot.
Hozzávalók: (kb. 6 adag)

Kb fél kiló darálthús
2x200 gramm paradicsomkonzerv
3 gerezd fokhagyma
1 rozmaringág
bors
olivaolaj
kb, 250 gramm lasagne tészta
1 marék friss bazsalikom
¾ liter tej
1 kis fej vöröshagyma
egészbors
szerecsendió
liszt
mozzarella
kevés reszelt parmezán
Elkészítés:

Kezdjük a paradicsomos ragu elkészítésével. Tisztítsuk meg a fokhagymagerezdeket, vágjuk őket apróra és egy kis olivaolajon futtassuk meg, de vigyázzunk oda ne égjen. Ezután adjuk hozzá a paradicsomkonzerveket, enyhéz sózzuk, borsozzuk és dobjuk hozzá a rozmaringot is. Közben tegyünk fel vizet forrni a lasagne kifőzéséhez, a vízbe rakjunk mindeképp egy kevés olajat is nehogy a lapok összeragadjanak, és amint a víz felforrt dobjuk is bele alapokat és főzzük őket al dente-re. Mindeközben a paradicsomszószt egy bő fél óráig kislángon főzzük tovább, majd adjuk hozzá a húst. Nálam jelen esetben ez darált marhahús volt, de ezt ízlés szerint lehet variálni. A fehérmártás elkészítéséhez rakjuk fel a tejet a felaprított (elég ha csak durvára) vöröshagymást és az egészborsokat forrni. Egy másik lábosban készítsünk hozzá egy alapot 3-4 evőkanál lisztből és kb. ugyanannyi olajból (úgy hogy a massza enyhén folyós legyen). Ha tej felforrt egy szűrőn keresztül merőkanalanként adjuk hozzá a lisztes keverékhez úgy, hogy közben folyamatosan kevergetjük. Ha midennel elkészültünk akkor jöhet a rétegezés. Ehhez vegyünk elő egy magasfalú tepsit / tűzálló edényt. Az aljára kenjünk egy keveset a paradicsomos-húsos szószból majd helyezzük rá az első réteg tésztát. Ezt követi ismét a paradicsomos szósz, majd a fehér mártás. Szórjuk meg egy kevés parmezánnal, aztán jöhet a következő réteg tészta. Ezt folytassuk amíg a hozzávalók el nem fogynak.. Ügyeljünk hogy a fehér szószból maradjon egy kevés hiszen az utolsó réteg tésztát már csak ezzet kenjük meg. Szórunk a tetejére egy kis mozzarellát és mehet is a 200 fokos sütőbe fél / háromnegyed órára sülni. Akkor tökéletes ha a tetején az olvadt sajt enyhén aranybarna.

2013. február 7., csütörtök

Tabbouleh ( تبولة )


Nem tudom mennyire autentikus a recept, mindenesetre szerintem finom. 
Hozzávalók:
2-3 evőkanál bulgur
2 csokor petrezselyem
3-4 közepes méretű paradicsom
kb. másfél citrom leve (attól függ mennyire leveses)
2-3 szál újhagyma vékonyra szeletelve
kevés mentalevél felaprítva (ízlés szerint)
2-3 evőkanál olíva olaj
bors
Elkészítés:
Egy tálba tegyük bele a bulgurt. Aprítsuk fel a petrezselymet és azt is adjuk hozzá, majd locsoljuk meg a citromlével. Ezután mehet bele a paradicsom felkockázva, illetve az újhagyma, majd a fűszerek és az olíva olaj. Az egészet jól összekeverjük és egy éjszakára a hűtőbe rakjuk, hogy az ízek összeérjenek.

2013. január 1., kedd

Sajtos-rozmaringos pogácsa


Egyszerű alaprecept egy kevés fűszerrel gazdagítva.
Hozzávalók:
500 gramm liszt
200 ml tejföl
kb. 150 gramm reszelt sajt
100 gramm vaj
2 evőkanál olívaolaj
egy csipet só
egy csomag instant élesztő
egy maréknyi friss rozmaring apróra vágva
2 tojássárgája + 1 a kenegetéshez
Elkészítés:
Először is a lisztbe keverjük bele az élesztőt és a sót. Ezután adjuk hozzá a 2 tojássárgáját, majd a vajat, az olajat, a tejfölt, végül a sajtot és a rozmaringot is. (A reszelt sajtból tegyünk félre egy kevesét, hogy majd a végén meg tudjuk vele szórni a pogácsákat.) A keveréket jól gyúrjuk össze, míg csomómentes tésztát nem kapunk. Egy órát hagyjuk pihenni, majd kb. ujjnyi vastagságúra nyújtjuk és egy kör alakú formával kis pogácsákat szaggatunk belőle. A tallérokat egy tapadásmentes tepsire helyezzük, majd a tetejüket megkenjük tojássárgával hogy szép fényesre sűljenek. Végül megszórjuk a maradék reszelt sajttal és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje aranybarnára nem pirul.